Rólam

Bár 1992 óta foglalkozom ékszerkészítéssel, ’96-tól az egyetem évei alatt – a finnországi ösztöndíjamat kivéve -  mégis kicsit eltávolodtam tőlük. Ez részben köszönhető volt az iskolai tematikának, ahol az ékszer tulajdonképp csak egy szemeszter témája volt, másrészt annak, hogy  elhatároztam, nyitok a szakma egyéb területei felé.

Ebben a 96’-tól 2002-ig tartó időszakban dolgoztam együtt építészekkel, belsőépítészeti munkákban részt vállalva (Bank Center, Barabás Villa, magánlakások)  terveztem céges reprezentációs ajándéktárgyakat többek közt a Fornax Rt.-nek és díjat Credit Suisse-nek, évekig dolgoztam az NKÖM-nek elegáns támogatói táblákat, folyóirat-tartókat, feliratokat terveztem és készítettem nekik.

2002-ben őszintén szólva könnyedén tudtam azt mondani, hogy elég volt. Nem akartam többé kompromisszumot kötni a munkámban, nem akartam megrendelőkkel és alvállalkozókkal hadakozni, határidőkön idegeskedni.

Ekkor döntöttem úgy, hogy újra visszatérek ahhoz a műfajhoz, amit jól kézben tudok tartani és koordinálásához elég vagyok egymagam is. Cserében viszont minden felelősség is az enyém.

Elhatároztam, hogy tervezek egy olyan ékszer sorozatot amilyen még nem volt. Ekkor születtek meg első acél ékszereim, melyeket egy addig az ékszergyártásban számomra ismeretlen nagyon precíz technológiával készítettem el.

Az acélban való gondolkodás és ez a technológia egy új világot és egy újszerű sorozatot eredményezett (Gyűrűk/Nemesacél). Ezek voltak az első olyan munkáim, melyeknek elkészítése közben egy általam meghatározott szabályrendszer korlátai közt dolgoztam. Számomra ez volt az első példája a professzionális tervezői szemléletnek, mely igazolta, hogy az egyetemi éveim nem múltak el nyom nélkül. Máig hálás vagyok ezért Péter Vladimír és Bánfalvi András mestereimnek.

Az évek során elég sokan megkerestek és vásároltak tőlem, illetve kérték, hogy tervezzek nekik. Egy idő után fontossá vált számomra az, hogy konkrét személynek dolgozzak. Az alany megismerése, a vele való beszélgetés, igényeinek vágyainak feltérképezése általában hozzásegít a letisztult végeredményhez. A végeredménynek nem kell feltétlenül “hatalmas találmánynak” lennie, de szerencsés esetben a megrendelő és én is úgy érezzük, hogy benne vagyunk a darabban. Gyakran már a beszélgetés alatt  kialakul egy tárgy a fejemben…

A személyesség átviteléhez nagyon jó médium a jegygyűrű és karikagyűrű, hiszen eleve többletjelentést hordoz, misztikus tárgy. Szívesen készítem őket.

 

CV szárazon:

2001 -töl szabadúszó

2001 – Diploma – MOME – fémmüves-formatervezö szak

1999 – 2000 Finnországi ösztöndíj, Lahti / Lahden Ammattikorkeakoulu

1996 – 2001 MOME

1994-96 – Rajz elötanulmányok egy stúdióban, mintázás, plasztika a MOME elökészítöjén

1992-96 – ékszertervezés és készítés

1990-92 – aranymüves szakiskola

1990 – Érettségi – TMG

1972.08.09. – 5:23 – Budapest